Pályázati és projektmenedzsment iroda

PDF Nyomtatás E-mail

Pályázatírás

 

Pályázatot írni könnyű!

Meg kell találni a megfelelő pályázati felhívást, majd alaposan tanulmányozni, megérteni azt, összevetni a pályázati célokat a pályázó céljaival.

Megtervezni a pályázati projektet, mely egyaránt megfelel a kiírók, a fenntartó és az intézmény számára is. Amely megvalósítható és fenntartható.

A projektet, amely megvalósítása és fenntartása során több előnnyel jár, mint amennyi energiát a megvalósítás elvesz az intézménytől.

Ezután már csak formába kell önteni a tervet.

Ez az adatlapok kitöltését; a költségvetés elkészítését; a pályázó intézmény eddigi működésével, a pályázat megvalósításával kapcsolatos tanulmányok összeállítását; egyéb okiratok, nyilatkozatok, további mellékletek becsatolását jelenti.

És tenni mindezt gyorsan, pontosan és meggyőzően.

Mi ebben a könnyű, de nagy körültekintést igénylő folyamatban ajánljuk hathatós segítségünket.

 

Önök helyett csak nyertes pályázatot tudunk írni.

De Önökkel együtt jó és sikeres pályázatot is!